Egy olyan témáról szeretnék ma írni, ami nálunk éppen aktuális. A “tünetek” elég egyértelműek voltak: Azonnali sírás és hiszti, amint anyát szem elől tévesztettük. A jelenség a babánk alvására is hatással volt, természetesen negatív értelemben. 😬 Nálunk mindez kb másfél éves kor környékén kezdődött…
Emiatt is gondoltam, hogy kicsit jobban utánajárok a témának és egyúttal összegyűjtök néhány tippet, hogy hogyan is lehet enyhíteni ezen a helyzeten.
Mi is az a szeparációs szorongás?
Elsőre furán hangzik, de a szeparációs szorongást az intellektuális fejlődésnek köszönhetjük. Élete első hónapjaiban a babáknak fogalmuk sincs arról, hogy függetlenek az anyukájuktól.
Körülbelül 8 hónapos korában a csecsemők kezdik megkülönböztetni az embereket, és erős érzelmi kötődést alakítanak ki a szülőkkel, de elsősorban persze az anyukával. A tárgyi állandóság fogalmát is megtanulja: a dolgok és az emberek (beleértve az anyát és apát is) akkor is léteznek, amikor már nem láthatja őket. Amikor ezek a dolgok lassacskán eljutnak az ébredező tudatába, akkor akkor minden részlet összeáll a szeparációs szorongás kialakulásához.
A csecsemők szeparációs szorongása gyakran 8 és 14 hónap között kezdődik. Ha hirtelen erős sírás veszi kezdetét, amikor pl. egyedül hagyod a nagyszülőkkel (akikkel eddig csodálatosan elvolt) vagy amikor csak a mosdóba szaladsz ki, akkor nyugodtan gyanút foghatsz: Ezek bizony a szeparációs szorongás jelei.
A baba megérti, hogy valahol máshol tartózkodsz, amikor eltűnsz a szeme elől, de nem tudja, hogy egy percre vagy örökre távoztál-e.
Bár ez teljesen normális viselkedés és a kötődés gyönyörű jele, természetes, hogy egyben nagyon nyugtalanítónak találjuk a helyzetet és borzasztóan megsajnáljuk őket, amikor a lábunkhoz tapadnak keserves zokogások közepette (legalábbis én így vagyok vele).
Hogyan lehet enyhíteni a szeparációs szorongás tünetein?
- Gyakoroljátok az elválást: Annak érdekében, hogy az elválás ne legyen sokk, játszatok pl bújócskát. Ez megerősítheti azt a gondolatot, hogy ha egy bizonyos ideig nem is lát, kicsit később mégis mindig “előkerülsz”. Elküldhetitek a plüssállatokat vagy babákat kis „utazásokra” is, majd az utazást követően újra találkozhatnak a gyermekeddel.
- A rutin különösen fontos a csecsemők és kisgyermekek számára. Próbálj meg létrehozni egy búcsú rituálét, amely mindkettőtöket megnyugtat és felkészíti az elválásra. Énekelj egy kis dalt, ölelj és csókolj, vagy integess a kicsinek, mielőtt kilépsz az ajtón.
- Légy következetes. Próbálj meg ugyanazzal a szertartással elválni minden nap ugyanabban az időben. A rutin csökkentheti a szomorúságot és lehetővé teszi a gyermeknek, hogy egyszerre építsen bizalmat függetlenségében és benned.
- Kerüld a kisurranást! Nagy hiba az, ha búcsúzás nélkül próbálunk elmenni, amikor gyermekünk nem néz, vagy kisurranunk, amikor a gyermek valamivel épp elfoglalta magát. Ilyenkor hirtelen szorongani kezdhet vagy ideges lehet, amikor relizálja, hogy már nem vagy ott és nem volt alkalma elbúcsúzni vagy puszit adni.
- Oszd meg vele, hogy mikor fogtok újra találkozni és tartsd be az ígéreted! Persze mindezt olyan stílusban, amit a gyerek már megért. Ha pl tudod, hogy 15:00 óráig visszaérsz, akkor mondd neki, hogy „Visszajövök szundi idő után, még az uzsi előtt.”
- Gyakoroljátok a különlétet. Bízd a felügyeletet a nagyszülőkre vagy barátokra, akár egy órára is. Mielőtt elkezdené a bölcsit vagy az óvodát, gyakoroljátok a búcsú rituálét, még mielőtt ez valóban nap mint nap aktuálissá válna.
Miután megtapasztalta, hogy mindig visszatérsz (és hogy akik addig is vigyáznak rá szintén szórakoztatóak és szeretetteljesek) könnyebben el fogja fogadni, hogy egy új helyen marad ott nélküled, pl a bölcsiben. - Tartsd kordában az érzelmeidet. Bármilyen nehéz is, tartsd vissza a könnyeidet – legalábbis addig, amíg el nem váltok. Ha gyermeked idegesnek lát, az csak fokozza a saját szorongását.
- Mutasd meg neki milyen boldog pillanat, amikor újra találkoztok! Öleld, puszild meg, és mondd el neki, hogy mennyire örülsz neki, hogy végre újra együtt lehettek. Ez a fajta boldog visszatérés emlékezteti majd arra, hogy bármennyire is szomorú, amikor anyu és apu elmennek, mindig csodálatos, amikor visszatérnek.
- Az altatási rutin bevezetése: A csecsemőknél gyakori, hogy lefekvésnél is jelentkezik a szeparációs szorongás. Próbálj meg bevezetni egy pihentető rutint, amelyet lefekvéskor követtek: fürdés, rövid mese, betakarás jóéjt puszi stb. A baba rövid idő alatt megtanulja, hogy ha ez a rutin elindul, akkor lassan ideje aludni.
Ritka, hogy a szeparációs szorongás az óvodás évek után is fennmarad. Ha mégis úgy érzékelnéd, hogy ez az állapot már túl régóta áll fenn, érdemes lehet felkeresni egy gyermekpszichológust, aki segíteni tud a kezelésében.
Hogy visszatérjek a saját példánkhoz:
Az alvás rendeződött, de még mindig nagyon anyás a baba és ritkán hagyja szó nélkül, ha nincs a látóterében. A fenti tippek közül volt, amit már alkalmaztunk egy ideje (pl fix rutin megteremtése mind napközben, mind a lefekvésnél), de többet ki fogunk még próbálni, mert közeledik a bölcsi beszoktatás ideje, amitől megmondom őszintén tartok egy kicsit.
Nektek mi a tapasztalatotok? Átéltetek hasonlót? Mennyi ideig tartott?
