Jujuj, jön az első nap a bölcsiben! Tanácsok a gördülékenyebb beszoktatáshoz.

Holnap első alkalommal megyünk bölcsibe, indul a beszoktatás időszaka. Volt, hogy nagyon vártuk, volt hogy féltünk tőle milyen lesz. Így közvetlenül előtte kicsit mindkettőt érezzük. Próbáltunk tudatosan készülni rá, hogy minél zőkkenőmentesebb legyen ez az időszak, ami igen nagy változás egy baba életében.
Olyan tanácsokat gyűjtöttünk össze, amelyekkel mi is próbáltuk felvértezni magunkat és segíthetnek a beszoktatás során.

A fokozatos beszoktatás már otthon elkezdődik

Ha többször beszélgettek arról, hogy milyen a bölcsi, milyen napirenddel fog járni, ha már bölcsis lesz, akkor ő ehhez elkezdi hozzászoktatni a kis világát. Szintén jó, ha el tudtok néha sétálni együtt a bölcsihez és megnézitek milyen jó játékok vannak az udvaron, milyen önfeledtül játszanak a gyerekek. Az külön szerencsés, ha munka utáni időszakban jártok arra, mert akkor egyúttal azt a pillanatot is elkaphatjátok, amikor a szülők viszik haza a gyerekeket. Ilyenkor el lehet nekik magyarázni, hogy “látod mindenkiért jön az apukája, anyukája. Hogy örülnek egymásnak!”

Természetes, hogy nehéz az elválás, de ezt ne mutasd ki

Ha szorongsz, nem is vagy benne biztos, hogy ott tudod-e hagyni a gyermeked, akkor azt ő azonnal megérzi és átveszi a szorongásod. Ha nem is könnyű, azt kell sugározni a pici felé, hogy egy szuper helyre hoztad, ahol jó szívvel tudod otthagyni napközben. Természetesen ér sírni miután kimentél az ajtón!

Mindig mondd el neki, hogy mi fog történni

Nekik ugye még nincs időérzékük, de a sorrendiséget jól megértik és nagyon fontos is nekik. Ha elmondod neki, hogy fog kinézni a nap, beleértve azt is, hogy te meddig vagy ott vele és mikor jössz érte, akkor azt megérti és segíteni fog neki. Ezeket akár le is lehet rajzolni neki, ami biztonságérzetet adhat.

Legyen rövid az elköszönés

Alakítsatok ki egy rövid kis reggeli rutint, amit minden reggel követni lehet. Inkább kerüld a hosszas búcsúzkodást, visszafordulást, stb. Lehet, hogy ez ridegen hangzik, de ezek csak megnehezítik az elválást. Fontos viszont, hogy ne sunnyogj ki akkor sem, ha úgy látod nagyon jól elkezdett játszani. Mindig mondd el neki, hogy akkor te most elmész, de majd ebéd után vagy a délutáni alvás után jössz érte.

Mi lesz, ha beszoktatás közben vagy utána bekavar a covid? 😱

Mindenki attól fél, hogy mi lesz, ha beszokik a gyerkőc és netán épp utána megint nem lehet majd bölcsibe járni a vírushelyzet miatt. Ez ugye dupla szívás, ha anyuka már dolgozik, de maradjunk most a gyerekeknél. Ezzel kapcsolatban azt hallottuk tanácsként, hogy ha az anyuka úgy érzi, akkor általában megbeszélhető egy “második beszoktatás” is, amikor 1-2 napig ismét kicsit többet maradhatsz ott vele..

Kíváncsi vagyok, hogy a két hetes beszoktatás mely szakaszában esik le a Manókánknak, hogy ez nem csak egy nyaralás szerű új helyzet, hanem bizony ez már huzamosabb ideig így fog működni és alaposan átalakul az eddig megszokott napi rutin…

Ha van ezzel kapcsolatban tapasztalatotok, bevált praktikátok, akkor osszátok meg velünk, hadd okuljon belőle ez a kis közösség! 🙂

Like this article?

Share on Facebook
Share on Twitter
Share on Linkdin
Share on Pinterest

Hozzászólnál? Itt a lehetőség:

Ne maradj le a további érdekességekről és kedvezményekről!

Havonta maximum egy emailt kapsz tőlünk, illetve máris küldünk egy 10%-os kupont.

Kapcsolódó cikkek

Játszószőnyeg választás szempontjai

Ezeket a szempontokat mérlegeld mielőtt játszószőnyeget vásárolsz

Annyi féle baba játszószőnyeg kapható a piacon, hogy igazán nem kell szégyenkezned, ha nem tudod rögtön eldönteni mi lenne a legjobb választás a számotokra. Mivel ez egy olyan használati tárgy, amelyen sok időt fog eltölteni a baba, segíti a fejlődését és nem utolsó sorban nem is túl olcsó (többnyire 10 ezer Ft felett vannak ezek a termékek), nagyon fontos, hogy a lehető legjobb döntést hozd a vásárlás során. Íme néhány jó tipp a baba számára megfelelő játszószőnyeg kiválasztásához.

Read More »
Hasznos applikációk várandósoknak

5 hasznos applikáció várandósoknak és kezdő szülőknek – magyarul

Megannyi kérdés merülhet fel a leendő szülőkben, szinte lehetetlen is észben tartani minden információt és tudnivalót. Szerencsére erre ma már nincs is szükség megteszik ezt helyettünk jobbnál jobb alkalmazások. Öt magyar fejlesztésű aplikációt gyűjtöttünk össze nektek babavárás és újszülött témában kigyűjtve legfőbb funkcióikat.

Read More »
A babák alávasának működése

Hogyan működik a babák alvása?

Vajon mire gondolt, aki kitalálta az „alszik, mint egy bébi” kifejezést? Ugye, ha ezt hallod arra gondolsz, hogy igazán jól és mélyen aludt az illető, de akinek van már babás tapasztalata, az tudja, hogy a valóság nem is állhatna távolabb ettől.
A babák alvásának változása része a fizikai fejlődésének, akárcsak a mozgásfejlődés és beszéd tanulás. Az alvás fejlődésük számos további fontos fejlődési területhez kapcsolódik szorosan, például a korai agyi éréshez, a tanuláshoz és a memóriához, a szociális és érzelmi fejlődéshez. A baba alvási és ébrenléti ciklusának érlelése az egyik legfontosabb fejlődési feladata.

Read More »
Rágóka választás

10 szempont a megfelelő rágóka kiválasztásához

A rágóka az egyik olyan termék, amelyből minden kisgyermekes háztartásban egészen biztosan több is megtalálható. Épp emiatt fontos, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel válasszuk ki ezeket a rágókákat. Alapvető, hogy biztonságosnak és kifogástalan minőségűnek kell lenniük, de a széles választékot elnézve ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni melyik fogja leginkább enyhíteni a fogzási fájdalommal küzdő babánkat. A legjobb, ha mi kontrolláljuk miből lesz rágóka, mielőtt a baba választ és a távirányítót, telefont vagy egyéb nem túl biztonságos tárgyakkal próbálja meg enyhíteni fájdalmát. 

Íme tehát 10 alapvető tipp, amelyet érdemes szem előtt kell tartanod, amikor rágókát választasz.

Read More »
Fogzás

Tanácsok a fogzás tüneteinek enyhítésére

A fogzás a babák normális fejlődési folyamatának egyik legtöbbet tárgyalt része. Ez sokszor sajnos együtt jár a fájdalommal, nyűgösséggel, amely igencsak próbára teszi a babákat és a szüleiket is. Minden gyermeknél működő csodarecept sajnos nincs, ám egyes játékok és otthoni gyógymódok azért jó eséllyel enyhíthetik a fájdalmat és a kényelmetlenséget.

Read More »
Montessori játékok

Mi az a Montessori módszer és miért olyan népszerűek a Montessori játékok?

A Montessori az oktatás gyermekközpontú megközelítése, amely számos kulcskészség fejlesztésére összpontosít, beleértve a motoros készségeket és a szociális készségeket. Ezt az úttörő nevelési megközelítést Maria Montessori olasz orvos dolgozta ki oktatási módszerként, amely segít a hátrányos helyzetű gyermekeknek visszaszerezni az irányítást kisgyermekkori tanulási vágyuk felett. Montessori módszere felkarolja a gyermekek kíváncsiságát és vágyát, hogy játékon keresztül tanuljanak. Még az idősebb gyermekeknél is bizonyított, hogy a játék olyan gyakorlati élettevékenységeken keresztül történő felkarolása, mint a főzés vagy az építés, jótékony hatással volt kognitív fejlődésükre, érzelmi fejlődésükre, és megadta nekik azokat az életkészségeket, amelyekre szükségük volt ahhoz, hogy sikeresebben birkózzanak meg a felnőttkor kihívásaival is.

Read More »
×
×

Cart

babamba logo

Ne hagyd itt a kuponod!

Add meg az email címed és máris küldünk egy kupont 10% kedvezménnyel!

Ide kérem a kuponom:

Email címem megadásával elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot és hozzájárulok a további akiciókról szóló értesítésekhez.

Dínó éjjeli fény

Éjjeli fények

Dínó, panda, unikornis éjjeli fények.

Albero mio rose babafészek

Babafészkek

Minőségi babafészkek a zavartalan alvásért

Falmatricák

Dobd fel a babaszobát falimatricával!